A mobilház megoldja a lakhatásod problémáját – ráadásul saját tulajdonban - azonban a telek, ahol a mobilház állhat, sokaknak nem áll készen a rendelkezésére. Íme néhány ötlet a sok közül, hogy hogyan juthatsz hozzá a mobilház telepítéséhez szükséges területhez.
a) Hozzátartozói segítséggel – egy, már meglévő telek (nyaraló) használatával, illetve abból történő elkülönítéssel, leválasztással
b) Bartel szerződéssel – Munkáért cserébe (pl.: kert vagy, állatgondozás) a telek tulajdonosa átengedi a mobilház telepítéséhez szükséges terület használatát
c) Önkormányzati segítséggel – olyan Önkormányzatok támogatásával, ahonnan a fiatalok elvándorlásától tartva szívesen veszik az újonnan beköltözőket, akár telek, terület átruházással is.
Kizárólag közművesített telekre állítható fel a mobilház?
A teleknek, melyre letelepítésre kerül a mobilház, nem kell szükségszerűen közművesítettnek lennie. A közművek kiépítéséig, de akár tartósan is, már alternatív megoldásokkal is használható a mobilház.
Íme néhány példa.
Villany – Generátorral
Gáz – Palackból vagy tartályból
Csatorna – Ciszterna
WC – Utazó (Bio), más esetben az öblítés megoldható
Szomszéddal, vagy a telek tulajdonosával előre megállapodva toldó csővel (akár slaggal is)
Vízgyűjtéses rendszerrel (esővíz)
Fúrt kút esetén szivattyúval
Melegvíz – Elektromos vízmelegítővel
Természetesen az ilyen alternatív megoldások több kényelmetlenséget és nagyobb költséget jelenthetnek, mint a már bevezetett közművekre csatlakozott életvitel, de mindenképpen viselhetőbbek, mint egy albérletet + annak a rezsijét fizetni.
Ebbe beletartoznak a víz, gáz, villany, csatorna szerelvények, a csövek, vezetékek, csatlakozók, és a fogyasztók is.
Az Angol Mobilházak Kft a mobilházak forgalmazásában, átalakításában, szervízelésében eltöltött hosszú évek tapasztalatán alapuló, teljes körű szolgáltatással bír.
A díjmentes szolgáltatásokhoz tartozik még a mindenkori tanácsadás, és ha kétséges a kijelölt hely megközelítése, vagy a mobilház kiszállítása, a vásárlás előtti előzetes terepbejárás is.
Cégünk, az elmúlt évek alatt behozhatatlan előnyre tett szert a mobilházak szakszerű karbantartási és javítási munkálatai során.
Az Angol Mobilházak Kft, az értékesítés után sem engedi el a kezed!
Probléma esetén az alább felsorolt szolgáltatásokkal állunk szíves rendelkezésedre:
• elektromos- vagy gáz fűtőrendszer kiépítése
• légkondicionáló szerelés
• riasztók és mozgásérzékelők beszerelése
• füst- és tűzérzékelők beszerelése
• bármilyen villany-, vagy gázüzemű háztartási gép cseréje/beszerelése
• belső átalakítások
• kerekes székes használathoz akadálymentesítés
• átfestés – tapétázás
• beépített bútorok cseréje
• bútorkárpitok cseréje
• szőnyeg és függöny csere
• fürdőszoba és konyha felújítás
• ablak és ajtó csere
• biztonsági rácsok készítése/szerelése
• szúnyoghálókeretek készítése/szerelése
• lépcső- és verandakészítés
• a mobilház fogadóhelyének tereprendezése
• betonalap készítés
• közműfektetés
Szolgáltatásokhoz tartozik még a mobilházakhoz tartozó összes szerelvények, alkatrészek, tartozékok, valamint belső és külső felszerelések árusítása, illetve beszerzése.
A felsorolt szolgáltatáson túl nyitottak vagyunk minden további egyéni elképzelés megbeszélésére is, és természetesen minden általunk végzett munka garanciális.
Kérlek, nézz be a képgalériánkba, ismerkedj meg te is a mobilházak kínálta rendhagyó, de nagyszerű lakhatási megoldásaiból!
Vissza a „Mit kell tudnom róla?” oldalra
Ugrás a következő „Otthonteremtési támogatás jogszabályai & Képgaléria” oldalra
cv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése